Két szurkolótársunkkal beszélgettem, egyikük helyesli az új beléptetőrendszert, míg a másik tiltakozik ellene. A hétköznapi életben barátok, de ebben a témában nem egyezik a véleményük. A beszélgetés jegyzete...


www.FrankCity.tk : Minket leginkább az zavar az egészben,  hogy ezzel megint meglettek osztva a szurkolók, lehet egymásra mutogatni. Ha bemész a stadionba, akkor nem vagy igazi Fradista, és fordítva is, az igazi Fradisták a stadionban szurkolva támogatják csapatukat, stb. Reggelig lehetne sorolni a jelzőket, amelyekkel mocskolja egymást a két oldal, akik korábban együtt szurkoltak. Leültünk beszélgetni mindkét oldalról 1-1 szurkolótársunkkal, hátha kicsit jobban megtudjuk érteni az álláspontjukat. Kérlek röviden foglaljátok össze, mit gondoltok témáról.

SzkenneltFradista : Mindenki foglalkozzon a saját dolgával, a szurkolóknak azzal kell foglalkozni, hogy a Fradi-tábor legyen a legjobb az országban, és nemzetközileg is elismert legyen. Ez eddig megvolt, most meg tiszta égő az a szurkolás ami van, nagyon gyenge az egész. És ez nem azért van, mert a kint maradók jobban szurkolnak, hanem azért mert kevesen vagyunk, és a kedvünk is elmegy az egésztől, nincs meg az az érzés a megosztottság miatt. Ésszerű, reális érvet nem tudnak felhozni a tiltakozók, csak annyit, hogy sehol máshol nincs ilyen, nameg hogy ellopják a tenyérlenyomatodat, vicc kategóriájú érvek. Azzal van a baja pár embernek szerintem, hogyha csinálsz valamit bent, akkor mostmár vállalnod kell érte a felelősséget. Ez a pár ember pedig hergeli a többit, és mondvacsinált indokokat hoz fel a szkenner ellen. Vagy te tudsz mondani értelmes érvet ellene?

A_Fradi_Mi_Vagyunk: Az elég értelmes érv, hogy felesleges az egész? Miért volt szükség rá, ha korábban már volt egy jól bevált kártya rendszer? Azzal megvolt határozva ki mehet be a stadionba, és ki nem. A stadionon belül pedig ott van a több száz kamera , ami alapján felismerhetik a balhézókat, nemde?

SzkenneltFradista : Először is, a régi kártyával bárki bemehetett. Csak fénykép volt rajta, ami lehetett akár egy 50kb-os webkamerás kép is. Olyat is láttam, hogy valaki egy partyfotóról vágta ki az arcát, még én is alig ismertem fel. Való igaz, jegyet csak kártyával vehettél, de az nem garantálja, hogy tényleg az a személy használja, aki beregisztrálta. Velem is előfordult olyan, hogy megkérdezték, nem adnám-e kölcsön XY-nak a kártyámat, mert hasonlít rám, és nem lesz ideje meccs előtt kiváltani. Na és, ha kölcsön adtam volna, és kezébe nyomnak egy pyrót, a klub kap egy 500.000-es büntetést miatta, kitiltják. Kit tudnak kitiltani? A kártyatulajdonost. Mert XY-t nem fogják megtalálni az biztos. Vagy kitiltanak engem is mert odaadtam. A szenner biztosítja azt, hogy csak arra jogosult személy léphessen be, a kártyán van jegyed, a tenyered pedig a személyazonosságodat igazolja. Hiába a sok kamera, ha már megvan a balhé, a pyro-show, vagy egy olyan molinó, ami miatt több százezres büntetésre lehet számítani, akkor már késő felismerni , hogy ki tartja azt a molinót, vagy görög-tüzet. Meg kell előzni a büntetést, azaz ne mehessen be olyan a stadionba, aki nem vállalja a tetteiért a felelősséget.

A_Fradi_Mi_Vagyunk: Pedig pyro nélkül b**tod az egészet, nem az a legszebb? Amikor szép fényekben úszik az egész stadion, és őrületes hangon zúg szurkolás? Ez a hangulat fogja megragadni a fiatalokat, amiatt fognak kimenni meccsre, és amikor saját családjuk lesz emiatt fogják kivinni a gyereket. Sajnos most nincsenek Albertek és Nyilasik a csapatban, akik miatt bele lehetett szeretni a Fradiba, most csak a szurkolás miatt szerethet bele valaki, és ezt akarják a szkennerrel eltörölni. Szenvedély nélkül szurkolótábor, szurkolótábor nélkül pedig az egész csapat középszerűségbe fog süllyedni.

SzkenneltFradista : Igen a pyró nagyon szép, mindenki imádja. De be kell látni, sorra büntetik érte a klubot, a derbin van a legkomolyabb látvány, mekkora büntetést kaptunk érte 1,5 vagy 2 milliót? Az egész szezonra nézve komoly összeg összegyűlik, még ha a klub teljes költségvetését nézve nem is nagy százaléka lehet, de pl. az egyes utánpótláscsapatoknál, valószínűleg nagyon örülnének neki, ha ennyivel többet költhetnének felszerelésre. Értsétek meg, a Fraditól veszitek el, ha olyat  csináltok a lelátón, ami miatt büntet az MLSZ. Más országokban is tilos a pyró mégis tudnak fergeteges hangulatot csinálni szurkolással és élőképekkel.

A_Fradi_Mi_Vagyunk: Aha értem, akkor se pyró, se ellenfél szidása, nehogy megbüntesse a klubot az MLSZ, nem lehet már semmit sem csinálni? Ez nagyon nem jó irány... Össze kellene fognunk. Ha tényleg senki nem menne be a stadionba, akkor előbb utóbb észbe kapnának a vezetők. Együtt megtudnánk csinálni, de rátok nem számíthatunk...

SzkenneltFradista: Ezt nem várhatod el senkitől, hogy a kedvenc csapata meccsére ne menjen ki, lehet hogy gyerekkora óta minden meccsen ottan, vagy épp ez az egyetlen szórakozása, egy melós hét után.

www.FrankCity.tk : Mi lenne a megoldás, ami rendezhetné ezt az egészet, mit fogadnátok el?

A_Fradi_Mi_Vagyunk: Hagyni kell a francba ezt a szkenneres sz**ságot. Had menjen meccsre, akinek van régi kártyája, és újra pokoli hangulat és igazi szurkolás lesz!

SzkenneltFradista: Kizártnak tartom, hogy a szkenneres kártyát visszavonnák, két megoldási lehetőséget látok.

1) A hazai törvényeken módosítani, hogy ne büntessék a pyrót, és engedélyekhez kötötten, ellenőrzött körülmények között legyen lehetőség rá a meccseken. Így a kitiltástól rettegő szurkolók is bejönnének szerintem. Egyetlen gond ezzel az, hogy egy UEFA meccsre nem a hazai törvények vonatkoznak, erre kellene valami egyesség az Ultrák és a Vezetőség között, ami biztosítja, hogy nemzetközi meccsen nem "rosszalkodnak", nem csinálnak olyat, amire ugrik az UEFA.

2) Másik javaslat, a kapu mögött hozzanak létre egy 3000 fős szektort, ahová egy ezressel drágább a jegy, oda lehetne venni jegyet kártya nélkül is. A felárból fizetnék a büntetést... Az 3 millió forint, az eléggé lenne a heti büntetésre! Persze ehhez az is kellene, hogy ne tiltsák ki azokat a stadionból, akik miatt büntetést kaptuk. Ezzel meg az a probléma, hogy sokaknak már így is túl drágák a jegyek.

A_Fradi_Mi_Vagyunk: Az első részének még lenne is értelme, de az utolsó mondatod borítja az egészet, a vezetőség a klub ellenségeinek nézi az ultrákat, akik miatt csak a büntetés van. Emiatt nem lesz egyhamar egyezség... Olyan "Nézőket" akarnak, mint ami az angol stadionokban van, tapsikolva ücsörögjetek, esetleg egy gól után énekelhettek majd egyet.

SzkenneltFradista: Inkább olyan kulturált állapotokat szeretnének, mint Németországban, ott is remek szurkolás van, és csodás előképek. Ez szerintem valami köztes megoldásként elfogadható lenne. A szurkolóknak is engedjenek egy kicsit és a vezetőség is... Csak legyen már végre vége ennek az állapotnak, hogy a meccsen sem érezhetjük magunkat felhőtlenül jól. Nem lehet úgy szurkolni tiszta szívből , hogy tudjuk barátaink, társaink kint vannak.

www.FrankCity.tk : Köszi a beszélgetést srácok. Remélhetőleg minél hamarabb rendeződnek a problémák, és EEEgyütt teljes létszámban ott lehetünk a stadionban.
 

Közösség:

Bark gumicsónakok

Tabella

H Csapat M P
1Kispest Honvéd3365
2Videoton3362
3Vasas3352
4Ferencváros3352
5Paks3345
6Haladás3343
7Újpest3342
8Debrecen3341
9Mezőkövesd3340
10Diósgyőr3337
11MTK3337
12Gyirmót3324